Pályázatok
A szigetvári Dél-Zselic Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola sikeresen pályázott az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! programjára, melynek keretében 40 szigetvári szakiskolás (kőműves, szerkezetlakatos, bútorasztalos, élelmiszer- és vegyiárueladó, valamint tartósítóipari termékgyártó szakmákban) és kísérője vehet részt május 17 és 21. között egy erdélyi tanulmányi kiránduláson az Apáczai Közalapítvány csaknem másfél millió forintos támogatásával. A tanulók eljutnak Észak-Erdély és a Székelyföld jelentős magyar történelmi és irodalmi emlékhelyeire, Nagyváradra, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Farkaslakára megcsodálják a Békás-szoros és a Gyilkos-tó és Parajd természeti szépségeit, valamint népi kismesterségeket, ipartörténeti emlékeket is tanulmányoznak Bánffyhunyadon, Korondon, Farkaslakán és Szentegyházán is. Az utóbbi helyszíneken saját szakmájuk ismereteit is bővíthetik. A tanulók kapcsolatba kerülnek helyi lakosokkal is, így a tanulmányút kapcsolatépítésre is kiváló lehetőségeket biztosít mind a diákok, mind kísérőik számára.
http://www.apalap.hu/display/projektek/?projektek[projektek_display][keyvalue]=22
2010.05.19.

Magyar
English