Dr. Vass Péter polgármester - 2017. október 23-ai beszéde

Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, aki jelenlétével megtisztelte az eseményt és természetesen Őket is, akikre emlékezünk!

Égi jelnek tekintettem, hogy polgármesterségem első hivatalos szereplése épp az ’56-os megemlékezéshez volt köthető. Egy olyan eseményhez, amelynek üzenete a ma embere számára az, hogy együtt, igaz hittel mindenáron változtatnunk kell azon, ami rossz, ami gyötrelmes, ami igaztalan.

Október 23-dika Magyarország legfiatalabb ünnepe, ahol azokat az emberi tulajdonságokat ünnepeljük, amit úgy neveznek, hogy igazságérzet, hazaszeretet, becsület, tisztesség, együvé tartozás, magyarság, önfeláldozás. És egyben azokat a fogalmakat ítéljük el, mint hazugság, hazaárulás, megaláztatás, eltiprás, szabadságkorlátozás, honfitársak lemészárlása, és még sorolhatnám, mert sajnos végeláthatatlan azon szörnyűségeknek a tárháza, amiben akkor az embereknek létezniük kellett.

És ami így visszatekintve még rémisztőbb, hogy ez az időszak hihetetlen sokáig tartott. Végső soron 1989-ig. Addig hazugságban nőtt fel sok-sok korosztály, addig rendszer ellen elkövetett bűnökről tanultak, ellenforradalomról, és dicsőséges november 4-ről. Szerencsére a rendszerváltás e tekintetben generációváltás is volt, és az én korosztályom már tudhatott valamit az igazságról. Rengeteg tény látott az óta, végre napvilágot. De korántsem minden. Még ma is kerülnek elő olyan dokumentációk, vallomások, emlékiratok, amelyek bizonyítékul szolgálnak a rémtettekre.

Nagyon sokat gondolkodtam három évvel ezelőtt, a megemlékezésre készülődve, hogy én alkalmas vagyok-e arra, hogy ünnepi beszédet mondjak, mert olyan dologról kell beszélnem, amiről csak tanultam, nem élhettem át a koromnál fogva, így esetleg hiteltelen, sablonos lesz, amit mondok. Megfordult a fejemben, hogy felkérek valakit, aki tapasztaltabb, bölcsebb, ezáltal esetleg alkalmasabb, de meggondoltam magam. Azért szeretném láttatni egy fiatalabb generáció szemével azt, hogy nekünk mit jelent 1956. Tőlem idegen a fegyver, az erőszakos halál, a háború, a meghurcoltatás. Döbbenten olvastam a történelemkönyveket és hitetlenkedtem azon, hogy emberek mikre képesek, milyen ideológiák vakítják el az elméket, és ami még megrázóbb, az áldozatok tehetetlensége, a rettegés, a félelem érzete. Akkor 1956-ban rengeteg, teljesen átlagos ember ment dolgozni, boltba és egy rövid időre a történelem szereplői lettek. És aztán voltak, akik nem mentek haza. Mi ezt el sem tudjuk képzelni, ez csak egy rémálom nekem, de nekik ott, akkor valóság volt, az életük, a jelenük. Nekünk a múltunk, és csak remélem, hogy soha nem lesz a jövőnk. Az én korosztályom, már tudhatja a teljes igazságot, mert múlttá vált a borzalom. De sokan vannak, akiknek még a hazugságokról sem volt szabad beszélni.

Elevenítsük fel egy kicsit az 56-os forradalmi eseményeket. Két dologban mindenki egyetértett, véget kell vetni a kommunista diktatúrának és a szovjet megszállásnak. Ezért vállalt miniszterelnökséget Nagy Imre és miniszteri tárcát sok kiváló ember, ezért fogtak fegyvert a „pesti srácok” és az ország számos más pontján. „Ruszkik haza!” zengett országszerte a jelszó, néhány napig tényleg úgy tűnt, hogy kivonulnak az országból a szovjet csapatok. Nagy Imre miniszterelnök bejelentette, hogy kilépünk a varsói szerződésből és kinyilatkoztatta az ország függetlenségét. Hamarosan kiderült, hogy csak taktikai lépés volt a kivonulás, és a tárgyalásra érkező Maléter Pált letartóztatták, majd hajnalban megindult a támadás Budapest ellen.

Magyarország egyedül maradt, mint már oly sokszor a történelem folyamán. Akkor a Szabad Európa Rádió által beígért amerikai ejtőernyősök maradtak el. A forradalom vérbe fojtása előtt azonban volt 10 reményteli nap. Az a 10 nap alatt történelmet írt a miniszterelnök, a munkástanácsok, az írók, az újságírók, a művészek, az egyetemisták, a középiskolások, akik ledöntötték a Sztálin szobrot, akik leverték a kommunista diktatúra jelképét, a vörös csillagot a középületekről. Valójában mit is szerettek volna 1956. október 22-én: új kormányt Nagy Imre vezetésével, többpárti választási rendszert, szovjet csapatok kivonulása, a kommunista vezetők, elsősorban Rákosi szerepének kivizsgálása, teljes vélemény és sajtószabadságot. Kossuth címer bevezetése, március 15 és október 6 nemzeti ünnep legyen, Sztálin szobrot távolítsák el. Az elkövetkező napokban, ha rövid időre is, de teljesült a követelések többsége.

Az 56-os forradalom hazánk történelmének legsötétebb időszakának vetett véget. A Rákosi Mátyás nevével fémjelzett sztálinista diktatúra teljesen áthatotta a mindennapi életet: sehol, senki nem volt biztonságban, munkahelyeken, iskolában, utcán, sőt még saját otthonaikban sem. A besúgók az ÁVH mindenütt jelen volt. Ezrek kerültek hamis, időnként teljesen képtelen vádakkal börtönbe, kínozták meg, kerültek internáló-, kényszermunka-táborokba, végezték ki.

1956 októberében sok magyar embernek kellett egy egész életre kiható döntést hozni. Volt, akinek ez a döntés az életébe került, vagy börtönbe került, vagy kivándorlást eredményezett. A fegyveres erők és testületek tagjainak talán még nehezebb volt a döntés, ugyan is választaniuk kellett az alkotmányra letett esküjük és személyes meggyőződésük között. Ma azokra emlékezünk, akik azért áldozták fel szabadságukat, életüket, karrierjüket, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot. Nem rajtuk múlt, hogy ez akkor nem sikerült, mégis hatalmas részük volt abban, hogy ma 2017-ben egy szabad, független, demokratikusnak tűnő országban élhetünk.

Mi, akik szeretjük a jót, a békét, a tisztességet, akiket még tanítottak illemre, mi már nem szeretnénk több hőst ünnepelni. Nekünk elég, akik vannak, és szeretnénk acsarkodás nélkül együtt, minden magyar honfitársunkkal együtt fejet hajtani, az áldozatok előtt. Életem legszebb pillanata lenne, ha minden koszorúzáskor lenne egy nagy koszorú, benne az összes párt motívumával és mindenki egyszerre menne ki, hajtana fejet, miközben a narrátor csak felsorolná a neveket, de nem mondaná hozzá, hogy ki, kinek a nevében koszorúz. Nem az a fontos, hogy ki koszorúz, hanem az, hogy kit koszorúzunk, és mivel ezzel a ténnyel mindenki egyetért így lehet együtt koszorúzni, ugyanis ez nem a pártok dicsőítése, hanem a hősök dicsőítése.

Végül, de nem utolsó sorban álljon itt a Szigetvári hősök nevei: Herczeg József kivégezték, Herczeg Gyula börtön, Dick Károly börtön, Dick Ferenc börtön, Kirizs János életfogytiglan, Kirizs József felmentés, Kirizs István börtön, Fényes István börtön, Gőbel Ferenc börtön, Tőry Győző börtön, Jutassy Sándor elmenekült, Mozsgai József börtön. A jövő évi megemlékezéskor, már fel lesznek tüntetve hőseink nevei, itt az emlékművön, ugyanúgy, ahogy a várban a volt várkapitányoké, a vár falán, mert megérdemlik és büszkék vagyunk rájuk.

Köszönöm a figyelmet!

< Vissza a hírekhez

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírek, információk és események!