Zrínyi Vár

A vár alaprajza a többszöri átalakítás ellenére még ma is jellegzetesen képviseli a XVI. századi földvárak típusát. A négy bástya és a várfalak szabálytalan négyszög alakú területet zárnak körül. A várfalak mellett keletről, nyugatról, délről széles földtöltések emelkednek, majdnem a falak magasságáig. Az északi oldalon kazamaták húzódnak, melyek a törökök elvonulása után kerültek kiépítésre. A déli várfal közepén nyitott, íves párkányzatú pavilon emelkedik. A vár mai formáját az 1566-os ostrom után nyerte el, mikor a törökök megkezdték a helyreállítást és felépítették a bástyákat. A török korban csak egy kapun lehetett bejutni a várba, ez a ma is meglévő, de barokk stílusban átalakított bejárat, melytől boltozott kapualj vezet a várba. A várudvar közepén találjuk az országban egyedülálló Szulejmán szultán dzsámiját a csonka tornyával, Mekka felé tájolt imafülkéjével, valamint a falain látható török, arab, perzsa felirat töredékekkel.

Az 1930-as évek elején Andrássy gróf a dzsámival közös tető alá hozta a nyári kastélyát, amelynek földszinti termeiben a 2015-ben nyílt, a várháborúk korát bemutató kiállítás látható. A régi belső vár területén végezett ásatások során megtalálták a középkori eredetű torony alapfal maradványait, a belső vár kútját az egykori négyszög alakú lovagvár maradványait, majd a kisvárat körülvevő vizes árkot. Feltárásra került a belső vár területe a vizesárokkal, a kirohanás helyszínével.

Az 1566-os várostrom

Városunk múltja évezredekre tehető vissza, mégis a török elleni hősies harcokkal került be, a köztudatba és vált Magyarország egyik leghíresebb várává. I. Szulejmán 30-40-szeres túlerővel vonult a 2500 fős várvédőkkel szemben, és 1566. augusztus 5-én ütött tábort a vár keleti oldalán lévő síkságon. A török követeket küldött Zrínyihez, és felszólította, hogy adja fel a várat. Zrínyi elutasította a török ajánlatát, és megkezdődött az ostrom. Először az Újváros esett el, majd az Óvárost is elfoglalták. A törökök lecsapolták a vár körüli tavat és elkezdték feltölteni az árkot, hogy meg tudják közelíteni a várat. A törökök seregét jelentős veszteség érte, de a várvédők is fogyatkoztak. A szultán nem érhette meg a vár elfoglalását: az ostrom vége előtt két nappal elhunyt, azonban halálát titokban tartották, Szulejmánt felültették a lovára, hogy a török harcosok harci kedvét életben tartsák. Zrínyi a több mint egy hónapig tartó ádáz ostrom ellenére a megadás helyett a végsőkig való küzdelmet választotta: szeptember 7-én hajnalban a belső várba visszahúzódó 200 katonája élén kitört a várból, példát adva ezzel az áldozatos hazaszeretetből.

Az Országgyűlés 2016. évben a Szigetvári Várat nemzeti emlékhellyé nyilvánította. 

Cím: 7900 Szigetvár, Vár utca 19.

Elérhetőség:
Telefonszám: 06 73 / 310 121 

Vár e-mail címe: szigetvarivar75[at]gmail[dot]com

 

Jegyárak és kiegészítő szolgáltatásaink

 

 

Téli nyitva tartás: október 1-től április 30-ig

Hétfő - Zárva

Kedd - Vasárnap 9-16 óráig

 

 

Nyári nyitva tartás: május 1-től szeptember 30-ig

Hétfő - Vasárnap 9-18 óráig

 

 

Jegyárak

 

 

Felnőtt jegy

1 500 Ft

 

 

Diák, nyugdíjas jegy

1 200 Ft

 

 

Családi jegy (2 felnőtt+min. 2 gyermek, további

gyermek díjtalan)

3 900 Ft

 

 

Csoportos jegy (10 főtől nyújt kedvezményt a felnőtt

jegy árából)

1 100 Ft

 

 

Szigetvári lakcímkártya

(belépésre jogosít a kiállítások területére is)

800 Ft

 

 

Szigetvár kártya (belépésre jogosít a kiállítások

területére is)

500 Ft

 

 

Várbaráti kör tag (belépésre jogosít a kiállítások

területére is)

500 Ft

 

 

Sétáló jegy (várudvar és a gyilokjáró területére

érvényes)

500 Ft

 

 

Szigetvári lakcímkártyával, Szigetvár Kártyával rendelkezőknek és a Várbaráti Kör tagjainak a várudvar és a gyilokjáró ingyenesen látogatható!

 

 

Díjtalan a belépés a pedagógus igazolvánnyal rendelkezőknek, a Közszolgálati Egyetem hallgatói részére tanulmányi kirándulás keretében, fogyatékkal élők és 1 fő kísérő részére, diákcsoportok esetén 15 főig 1 fő kísérő, 15 fő felett 2 fő kísérő, a Bársony és Handicap Alapítvány munkatársai, a foglalkozás résztvevői és kísérőik részére a foglalkozás területére valamint a hatályos jogszabályokban felsorolt egyéb esetekben.

 

 
   

Kiegészítő szolgáltatásaink

   
   

Fényképezkedés (esküvői, családi, stb.)

5 000 Ft/alkalom

   

Szülinap/terembérlés

20.000 Ft/alkalom

   

Szülinap/terembérlés szolgáltatással (kiegészítő program gyermekeknek)

30.000 Ft/alkalom

   

Polgári esküvő (tartalmazza: fényképezkedés, helyszínbérlés, kb 50 db szék, asztal, igény esetén hangosítás)

50.000 Ft/alkalom

   

Lakodalom (tartalmazza: helyszín bérlése)

200.000 Ft/alkalom

   

Lakodalom+polgári esküvő (tartalmazza: helyszín bérlése, fényképezkedés, kb.: 50 db szék, asztal, igény esetén hangosítás a szertartás idejére)

230.000 Ft/alkalom

   

Egyéb rendezvények esetében a helyszín bérlése

250.000 Ft/alkalom

   

Hagyományőrző bemutató kiszállással

50.000 Ft/alkalom

   

Kedvezmények

Ft/fő

   
   

Szallas.hu 20%

Felnőtt jegy

1200 Ft/fő

   

D/NY jegy

960 Ft/fő

   

Barbakán hotel vendégei szintén 20%

Családi jegy

3120 Ft/fő

   

Hungary card 10%

Felnőtt jegy

1350 Ft/fő

   

D/NY jegy

1080 Ft/fő

   

Családi jegy

3510 Ft/fő

   

Török ház

Tél

Zárva

14 év felett

   egységesen        300 Ft  /fő 

   

Nyár (A vár nyitvatartási rendjével azonos.)

H-V 9-18 óráig

   

Az árak forintban értendőek és az áfát is tartalmazzák!

   
   

Fontos tudni, hogy  nagyobb létszámú csoport esetén, valamint  a kiegészítő szolgáltatásainkra és a múzeumpedagógiai foglalkozásokra előzetes bejelentkezés szükséges e-mailben és/vagy telefonon. (szigetvarivar75[at]gmail[dot]com , tel: 73/310-121).

 

 

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírek, információk és események!